Samarra – Demo

Most megint egy kis saját.
A Samarra zenekar 2004 telén alakult, a budapesti Café Baliban való „dzsemmelést” követően, ahol Piukovits Gábor (bőgő) és Mohammed Nur (derbouka) barátommal improvizáltunk végig sikeresen egy estét. Ezután számok írásába fogtunk, a fellépések pedig állandóak lettek a Café Baliban. Felléptünk a Magyarországon Élő Irakiak Kulturális Egyesülete rendezvényein, a solymári művelődési házban, vagy spontán bárhol, ha éppen hangszer volt nálunk. 2005 februárban pedig elkészítettünk egy négyszámos demo-anyagot. Stílusát meghatározni sosem kívántuk, leginkább keleti zenei elemeket próbáltunk keverni a jazzel, blues-zal, stb….Ez a demo cd tulajdonképpen a legjobban kidolgozott, legtöbbet játszott négy dalt tartalmazza, mivel a repertoárunk nagyobb része improvizatív, vagy próbákon született témák variálásából állt.
Jelenleg a zenekar nem aktív, a tagok különböző, más irányú elfoglaltságai miatt.

http://rapidshare.com/files/152023187/Samarra_demo.rar

(18 MB)

4 hozzászólás

  1. Ez nagyon nagy! Nem gondolkoztatok rajta, hogy esetleg valamilyen keretek között folytatnátok a zenélést? Mondjuk munka, egyéb elfoglaltságok mellett, ha van rá lehetőség, mert ez tényleg remek dolog, szerintem megérné a fáradságot.

    Caravan a soundtrack jelen napjaimhoz,amúgy köszi a zenét meg az ajánlókat!

  2. érdekes hangulatú számok, bár a full-acoustic dolgok nem fognak meg annyira.
    emelem kalapom, mindenesetre!

  3. A(z) http://www.ameravision.com címen működő webhelyről bejelentés érkezett, hogy támadó webhely, ezért a biztonsági beállítások alapján a böngésző a hozzáférést nem engedélyezi.
    A támadó webhelyek megpróbálnak olyan programokat telepíteni, amelyek személyes adatokat lopnak el, a számítógépet mások megtámadására használják, vagy károsítják a rendszert.

    Egyes támadó webhelyek szándékosan terjesztenek ártó szoftvereket, de sok olyan van, amelyet a tulajdonosa tudta vagy engedélye nélkül használnak ilyen célra.

  4. most próbáld meg légyszi. valami berakott az index.html-be egy baromi hosszú javascriptet , fogalmam sincs egyelőre hogyan és miért, vissza kéne fejteni a kódot… most kivettem belőle és újratöltöttem az oldalt.


Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI

Szólj hozzá