Arvo Pärt saját magáról és zenéjéről
Zenémet csak feltételesen lehet tonálisként meghatározni. Nem hagyja magát tonális zene klasszikus fogalmával azonosítani. Inkább beszélhetünk a dúr-moll hármashangzatok globális felhasználásáról.
A hármashangzatban a természetes tisztaságot, a lakonizmust és a jó hangzást találom megnyerőnek.
Ha a tonalitáshoz való visszatérés egyfajta divatjáról beszélünk, nem felejthetjük el, hogy a divatok nem véletlenül keletkeznek.
Olyan ez, mint a be- és kilégzés. Nem lehet mindig csak belélegezni, kilélegezni is kell.
Isten erősebb nálunk. A tonalitás is megkérdőjelezhetetlen erő. Az igazság egyszerű és a hozzá vezető út egyenes.
És ez, az én zenémben, a kifejezésmód állandóságában testesül meg. Mielőtt feltámadsz, meg kell halnod.
Mielőtt mondasz valamit, lehet, hogy hallgatnod kell.
A zeném mindig azután keletkezik, hogy előtte hosszasan hallgattam, méghozzá a szó betű szerinti értelmében.
Ha hallgatásról beszélek, arra a “semmire” gondolok, amelyből Isten a világot teremtette.
Ezért, eszményi értelemben, a csend szent.
A csend nem csak úgy egyszerűen adatott meg nekünk, hanem azért, hogy táplálkozzunk belőle. Ez a táplálék nem kevésbé értékes számunkra, mint a levegő.
Van egy szólás: ha szeretettel telve közeledünk a hallgatáshoz, akkor zene születhet.
A zeneszerzőnek gyakran nagyon sokáig kell erre a zenére várnia.
Ez a bensőséges várakozás éppen az a csend, amely olyan kedves nekem.
Arvo Pärt a 20. század egyik legnagyobb jelentőségű zeneszerzője. 1935-ben született Észtországban, 1958-67-ig az Észt Rádió hangmérnökként dolgozott, illetve filmzenéket írt.
Korai művei Sosztakovics és Prokofjev hatásáról tanúskodnak. Nekrológ (1960) című zenekari kompozíciója volt az első észt mű, amely Schönberg dodekafon technikáját alkalmazta. 1971-ig keletkezett darabjait tizenkét hangú struktúrák, szerialista és aleatorikus technikák alkalmazása jellemzi illetve kollázstechnikával is kísérletezett.
A hetvenes években – részben a gregorián zene, illetve 14-16. századi francia és franko-flamand zeneszerzők műveinek hatására – gyökeres változás állt be Pärt stílusában.
Az új stílusban született legfontosabb művek közé tartozik a Fratres, a Cantus In Memoriam Benjamin Britten és a Tabula Rasa (valamennyi 1977-ben keletkezett).
Pärt neve ebben az időben nyugaton is egyre ismertebbé vált. 1980-ban a szovjet elnyomás miatt feleségével és két fiával elhagyta hazáját, de a család a kívánt úti célt, Izraelt végül nem érte el. A zeneszerző nyugati kiadója segítségével először Bécsbe költözött, majd egy évvel később
Nyugat-Berlinben telepedett le, ahol jelenleg is él.
Észtországból való távozása óta elsősorban egyházzenei kompozíciókat ír (János-passió, 1982; Te Deum 1984-86, átdolgozva: 1993; Magnificat, 1989; Boldogmondások, 1990). Számos művet komponált vonós- és kamarazenekarra (Fratres, 1976; Cantus In Memoriam Benjamin Britten, 1977/80; Festina Lente, 1988; Siloun’s Song, 1991).
http://rapidshare.com/files/180983226/Alina.rar
A BBC készített egy sorozatot a modern minimalizmusról, melyben kortárs klasszikus-zeneszerzők és kísérletező kedvű “elektronikus” zenészek egyaránt szerepeltek. Björk volt a háziasszonya a műsornak, asszem ez sokat elárul. A következő részlet az Arvo Part-tel készült interjút mutatja:
(extrém vicces és aranyos ahogy egy észt és egy izlandi beszélget angolul 
)
Még nem érkezett hozzászólás
Még nincsenek kommentek.
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá
